Csendes ritmusok - Albrecht Júlia megnyitó gondolatai
 
"Ezek a képek érett képzőművészeti alkotások. A fotótechnika segítségével létrehozott képek, amelyek életérzést, világlátást közvetítenek."
 
Albrecht Júlia képzőművész megnyitó gondolatai, "Csendes ritmusok" c. önálló kiállítás, Csekovszky Árpád Művelődési Ház, 2009. augusztus 29.

 
Csendes ritmusok
 
Dombóvári Csaba fotókiállítására belépve első benyomásom az, hogy kicsi képek lógnak körben, és az iniciálék intimitásával hívnak közelebb. A második az, hogy fakó, gyakran fekete-fehérnek tűnő vagy egy színre hangolt kompozíciókat látok. E külső élményekkel egyidőben valami jó érzés uralkodik el rajtam. De mivel az ember minimum kétféleképpen, tudatos és érzelmi módon éli át egyidejűleg a valóságot, az eszemmel rögtön arra gondolok, vajon a közönség, a nem vizuális szakmát művelő ember mit gondolhat, ha végigszalad tekintete ezeken a műveken? Mit mondjak nekik a kiállítás megnyitóján, hogy megkönnyítsem a megértést? Legjobb lesz megosztani velük saját élményeimet, gondolataimat, amelyek most, szemlélődésem közben jönnek.
 
A képek sziklarészleteket, fatörzsrészleteket, sebes patakok vagy tengerpart vizeit, máskor növényrészletet, kavicsos, homokos fövenyt ábrázolnak. Leképezik a természet egy-egy kis részletét, de úgy, hogy abból a részletből az egészre lehet következtetni. Vagyis érzéki-érzékletességgel mutatják meg az anyag milyenségét. Szóval nagyon is valóságosak ezek a fragmentumok!
 
Megállok hosszú percekre egy-egy kép előtt, és csak nézem a finom részletektől gazdag színeket, formákat, s a vizes képeknél már érzem a víz mozgását, a rajta vibráló vagy lágyan súroló napfényt. Látom és érzem a víz tömegét, a mélységét, és látom a köves vagy őszi levelekkel takart vízfenéket. A háromféle réteg térélménye a természet erőinek világát hozza felém, és már értem, mi az a jó érzés, amely már az elején elfogott. Az élet maga hullámzik szelíden a víz képében, az élet, amely átjárja állandó változásával, mozgásával az egész világot.
 
Minden kép, ha a festőművészeti stílus-besorolás szempontjából nézem, egy-egy lírai absztrakt szabad kompozíció. Mindegyikre egyértelműen jellemző, hogy annak ellenére, hogy semmiféle mértani rendet nem mutat, mégis harmonikus, kiegyensúlyozott, azt a fajta békét sugározza, amit csak a természet rendjében érzünk meg. Ez a pozitív, lágy mozgást is érzékeltető formavilág okozza azt a finom, jó közérzetet, ami önkéntelenül elfogja a nézőt.
 
Dombóvári Csabát régóta, de igen felszínesen ismerem, és a közösségért kifejtett tevékenysége során kerültem vele kapcsolatba. Igaz, sosem láttam őt egy harsányan nyüzsgő, lelkes buzgósággal száguldozó embernek, mégis meglepett, amikor először találkoztam, úgy 5-6 éve, a fotóival. Egy bölcsész meditatív alázata nyilvánult meg bennük, amit a hétköznapi valóságban politikusan tevékenykedő emberről általában nem feltételezünk.
 
Amint a kiállításával kapcsolatos beszélgetésünkből megtudtam, több szálon fejlődött személyiségében az a képesség, amelynek eredményeit itt és már néhány korábbi kiállításán is láthattam. A kisgyermek érdeklődését már korán felkeltették a rögzített pillanatok képei. A kiskamaszkori „hogyan kell csinálni a fotót á-tól z-ig” kérdésén át, egészen a felnőttkori dokumentálási, megörökítési igényig, a fotózás tűnt számára az egyik legkívánatosabb szabadidő-tevékenységnek. Valami állandóság-igény készteti őt az átélt pillanatok rögzítésére és tárgyiasított formában való elraktározására.
 
És még ennél is több az a késztetés, ami ezeket a műveket alkottatja meg vele. Egy személyisége mélyrétegeiből fakadó igény a teljességre, az egész átélésére. Ezoterikus nyelven kifejezve, a világegyetem tökéletes egységének az átélése azzal a tudattal, hogy parányi, de nélkülözhetetlen alkatrésze ő maga is ennek a tökéletes egésznek.
 
Ez az átélés szédítően magas és mély világokat nyit az ember lelkében, és megnő általa az élet örök körforgásába vetett hite és bizalma. A csodákat és az életigenlés csendes ritmusait vetíti elénk Dombóvári Csaba fotóképein keresztül. A harmonikus szépség, a törvények rendje tükröződik csendes vizein, az egésznek azokban a kis részleteiben, amelyek még hordozzák és kifejezik az egész tökéletességét.
 
Méltó, hogy ezek a képek ma, a Magyar Fotóművészet Napján bemutatásra kerülnek itt. Ugyanis ezek a képek érett képzőművészeti alkotások. A fotótechnika segítségével létrehozott képek, amelyek életérzést, világlátást közvetítenek, messze túlmutatva gondolatilag azokon a tárgyakon, amelyeket leképeznek.
 
Albrecht Júlia
képzőművész