"Sose vágytam innen elköltözni"
 
„Sose vágytam innen elköltözni” – vallotta Csekovszky Árpád. Szeretett itt élni, és szeretett itt alkotni. Azt akarta, hogy amikor majd elmegy, művei itt maradjanak.

 
 
„Sose vágytam innen elköltözni”
 
„Vidékinek mondtak, és én ezt vállaltam. Szerettem ezt a félfalusi, félkisvárosi környezetet, ahol a házból a kertbe léptem, ismertem mindenkit, s az utcákból hamar kiértem a határba. Sose vágytam innen elköltözni…”
 
Tisztelt Rákosligeti Polgárok! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek!
 
Egyik utolsó interjújában fogalmazott így Csekovszky Árpád. „Sose vágytam innen elköltözni” – mondta. Röviden, tömören – ugyanakkor hihetetlenül pontosan kifejezve erős kötődését és ragasz-kodását Rákosligethez.
 
Csekovszky Árpád gyermekként került Rákosligetre, még a háború előtt. Gyermekként tanúja lehetett még annak a korszaknak, amikor e község saját, önálló életét élte, amikor még működtek a közös-ségi szolidaritás különféle formái, s a helybéli polgárok maguk is sokat tettek azért, hogy közösségi-kulturális életük gazdagabb legyen. Házassága révén pedig egy olyan hagyomány részese lett, amely településünk alapításának idejére nyúlik vissza, s őrzi az elmúlt századelő emlékeit és értéke-it.
 
„Sose vágytam innen elköltözni” – mondta. Ragaszkodása közéleti szerepvállalásában is megnyilvánult: amikor e ház újra megnyitotta kapuit, majd amikor a Polgári Kör újra megalakult, az elsők között volt, akik jelezték, szívesen segítenek. Az egykor volt Polgári Kör, az egykor volt helyi polgári közösség hagyományait kívánta ő is folytatni, feleleveníteni.
 
„Sose vágytam innen elköltözni.” Csendes, halk szavú ember – mondták róla. Én inkább úgy mondanám: tömören fogalmazott, a lényeget kereste a szóban is, mint a költők, s csak akkor szólt, amikor kellett, mert nem szerette az üres fecsegést. Hasonlóképpen emlékezett rá egyik tanítványa, Thury Levente is, aki mestere életstílusát a tolerancia, az etika és a szeretet hármasságával jellemezte, amellyel – mint írta – a művész jócskán megelőzte korát.
 
„Sose vágytam innen elköltözni” – vallotta Csekovszky Árpád. Szeretett itt élni, és szeretett itt alkotni. Azt akarta, hogy amikor majd elmegy, művei itt maradjanak. S a család híven teljesítette végakaratát: e felbecsülhetetlen értékű művészi hagyaték itt maradt – nekünk. Itt maradt Rákosligeten, ahol élt, itt maradt a XVII. kerületben, amely díszpolgárává avatta őt.
 
Kicsinyke település Rákosliget, alig ötezren lakjuk. Ám most olyan kincset kaptunk, amelyre ország-világ előtt büszkék lehetünk. Kincset, amely itt született, itt formálódott Rákosligeten, az alkotó kéz és az alkotó szellem munkálkodása nyomán. Kincset, amelyet meg kell őriznünk, s amelyet meg kell mutatnunk mindenkinek, aki erre jár.
 
A kiállítóház létrehozásával a Csekovszky család közkinccsé tette Csekovszky Árpádnak, a jelenkori magyar kerámiaművészet kiemelkedő alakjának művészi hagyatékát. A kiállított alkotások átfogó, teljes képet adnak e nagyszerű életműről, az alkotói korszakokról, s azokról a témákról és motívumokról, amelyek egyes korszakaiban vagy vissza-visszatérően foglalkoztatták a mestert.
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek!
 
Őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel mondok köszönetet Csekovszky Árpád családjának azért az áldozatért, amelyet e kiállítóház létrejötte érdekében hoztak. Hiszem, hogy ez a ház méltóképpen megőrzi majd Csekovszky Árpád emlékét, hiszen – ahogyan a költő, Bárdosi Németh János írja – „az vagy, ami a munkád, / nem több és nem kevesebb, / az eltűnő időből / ez őriz meg.”
 
Dombóvári Csaba
 
A köszöntő 2003. október 4-én hangzott el a Csekovszky Gyűjtemény Kiállítóháza megnyitása alkalmából rendezett ünnepségen.