A zene lelkünk legmélyére tud hatolni
 
"Nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy mit is jelent számunkra a művészet. A művészet – s annak egyik ágaként a zene – lelkünk legmélyére tud hatolni, ha nyitottak vagyunk rá, s elfogadjuk mindazt a szépet s jót, amit nekünk nyújt."

 
 
A zene lelkünk legmélyére tud hatolni
 
Tisztelt Rákosligeti Polgárok! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
 
Nekünk, rákosligetieknek kettős ünnep ez a nap. Ma, szeptember 18-án egyrészt városrészünk alapítására emlékezünk, másrészt első alkalommal kerül sor a “Rákosligetért” Díj átadására.
 
Ma 101 éve, hogy 1899. szeptember 18-án átadták az első lakóházakat itt, a hatvani vasútvonal menti, korábban szőlőként művelt lejtőn. 101 éve már, hogy a Munkás Otthon Szövetkezet által szervezett építkezést követően új otthonra találtak az itt megtelepedők. 101 éve új község született, melynek neve ma: Rákosliget.
 
Elődeink otthonra leltek itt, közösséget teremtettek, s ezért az otthonért, ezért a közösségért készek voltak tenni is. Rákosliget a puszta homokon épült fel néhány év alatt, s lett a környék legfejlettebb települése.
 
Régi fotók és képeslapok őrizték meg számunkra a község egykori arculatát és hangulatát, melyek közül az egyik a "magyar királyi állami elemi népiskola és óvoda" épületét örökítette meg, valamikor 1905 körül – azt a nagy, sárga épületet a tér túlsó sarkán, sokunk egykori kedves iskoláját.
 
Amikor a kép készült, a templom még nem épült meg, s fák sem voltak a téren. Csupán egy harangláb állt itt, s körötte megannyi facsemete. De az iskola már állt – nagy, emeletes épület –, büszkén, méltóságteljesen emelkedve ki az apró házak közül, egyszerűen, mégis minden másnál egyértelműbben kifejezve a község polgárainak saját sorsukba, közös jövőjükbe vetett bizalmát. Azt a bizalmat, amellyel elődeink tekintettek saját jövőjük elé, azt a meggyőződést, hogy gyökeret tudnak verni itt, s kezükbe vehetik saját sorsuk irányítását.
 
Iskolát építettek – elsőként a közintézmények közül –, mert hittek abban, hogy érdemes, mert bíztak abban, hogy évtizedek múltán is gyermekzsivajtól lesznek majd hangosak termei. Hittek abban, hogy új otthonuk tovább fog gyarapodni, hittek abban, hogy Rákosligetnek van jövője.
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!
 
Az a nagy, sárga épület azon a régi képen, a tér túlsó oldalán sok csodát láthatott és hallhatott az elmúlt száz év alatt. E csodák létrejöttében kitüntetett szerepe volt annak a pedagógusnak, akit köszönteni és ünnepelni ma itt összegyűltünk.
 
Rákosliget képviselőjeként, a Hősök terei iskola egykori diákjaként és az iskolai kórus egykori tagjaként egyaránt nagy megtiszteltetés számomra, hogy a XVII. kerület Önkormányzata nevében korábbi és jelenlegi kollégái és tanítványai körében köszönthetem egykori tanáromat, Princz Egonnét, Éva nénit, abból az alkalomból, hogy a “Rákosligetért” Díjat elsőként ő veheti át.
 
Ezt a kitüntetést az Önkormányzat Képviselő-testülete azért alapította, hogy kifejezze elismerését azon polgárok iránt, akik példamutatásukkal, maradandó alkotásaikkal illetve munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárultak Rákosliget szellemi és anyagi gyarapodásához.
 
Princz Egonné, Éva néni 1963 óta tanít ebben az iskolában. Az elmúlt évtizedek alatt vezetésével az ének-zene tagozatos iskola kórusa méltán vívta ki a legnagyobb szakmai és közönségsikereket. A kórus eredményeit hosszú évek óta rendszeresen arany minősítéssel ismerik el, s gyakorta kapnak meghívást a Zeneakadémia hangversenyeire is. Tanítványai szeretik, kollégái elismerik és megbecsülik munkáját.
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!
 
A ‘90-es évek elején megkérdezte tőlem valaki, hogy a gyakorlati tudományok, a matematika, a fizika, az informatika korában mi szükség van egy általános iskolában ének-zene tagozatra? Milyen hasznosítható tudást adhat ez? Mit profitálhatnak a gyermekek abból, hogy minden nap van egy-egy ének-zene órájuk?
 
Akkor nem tudtam válaszolni. Rá kellett jönnöm, hogy az, ami nekem 8 éven át természetes volt, az másnak korántsem az. S bevallom, nehéz szavakba önteni, hogy mit jelentett nekem hatodikos diákként a magyar zenekultúra fellegvárában, a Zeneakadémia színpadán az iskolai kórus tagjaként énekelni és örülni annak, hogy sikerünk volt. S nehéz megfogalmazni, hogy mit jelent ma a zene annak a sok száz embernek – javarészük felnőtt, családos ember már –, akik az évek során az iskola ének-zene tagozatos osztályaiba jártak, s bár nem lettek zenészek, de ha tehetik, gyermekeiket is a ‘z’ osztályba íratják.
 
Nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy mit is jelent számunkra a művészet. A művészet – s annak egyik ágaként a zene – lelkünk legmélyére tud hatolni, ha nyitottak vagyunk rá, s elfogadjuk mindazt a szépet s jót, amit nekünk nyújt.
 
Talán ez a nyitottság az, amit én akkor, 20 éve ‘z’ osztályos diákként “megtanultam.” A nyitottság és a fogékonyság a szépre, amely azután kialakítja bennünk a késztetést arra, hogy magunk is keressük-kutassuk a szépet s a jót, s nem csupán a művészetekben, hanem hétköznapi kultúránkban, hagyományainkban, mindennapjainkban is. Megtanulni megtalálni a szépet – talán ez lehet megkésett válaszom a feltett kérdésre.
 
Visszaemlékezve a kóruspróbákra – amelyek az én időmben itt, ebben a teremben voltak – eszembe jut még, hogy a zene mennyire más, mint a képzőművészet. Egy festmény vagy egy szobor, ha a mester befejezte, akkor készen van, s amíg az anyaga bírja, megmarad abban a formájában. Ezzel szemben egy zenemű soha nincs “készen”, folyton változik, ahogyan más és más előadók, más és más felfogásban, esetleg újabb és újabb hangszereken szólaltatják meg. S ugyanazon zenészek, énekesek sem tudják kétszer ugyanúgy előadni, hiszen minden előadás alkalmával újra és újra fel kell építeni a kompozíciót, miáltal a zenemű elhangzásakor minden tekintetben egyedi és megismételhetetlen.
 
Csakúgy, mint az ember… Egyedi és megismételhetetlen.
 
E a gondolatokkal és emlékképekkel szeretnék szívből gratulálni Éva néninek e kitüntetéshez és ahhoz a több évtizedes pedagógusi pályához, amely ezt az elismerést megalapozta!
 
Dombóvári Csaba
 
Az ünnepi beszéd 2000. szeptember 18-án hangzott el a rákosligeti Csekovszky Árpád Művelődési Házban a „Rákosligetért” Díj első alkalommal történt átadásán.