Színek és vonalak
 
"Góth Katalin ruháiban a régi magyar viselet forma- és motívumvilágát fedezhetjük fel. A tradicionális stíluselemek hol előtűnnek, hol pedig csak a színek és vonalak mögött sejlenek fel."

 
 
Színek és vonalak
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
 
Szűkebb pátriám, Rákosliget számtalan kiváló művészének egyikét mutathatom most be Önöknek. Góth Katalin munkáit megannyi csoportos kiállításon láthatta már a hazai s a külhoni közönség, ám itt, a XVII. kerületben ez az első önálló bemutatkozása. Ezért is megtisztelő számomra, hogy engem, unokaöccsét kért fel arra, hogy e kiállítást megnyissam.
 
Góth Katalin a Magyar Iparművészeti Főiskolán diplomázott, s azóta divattervezőként, iparművészként dolgozik. A nagyközönség előtt 1972-ben mutatkozott be első alkalommal, egy csoportos kiállítás keretében, az Ernst Múzeumban. 1981-ben az V. Ipari Textilművészeti Biennálén I. díjat nyert. Első önálló kiállítása a millecentenárium évében nyílt meg a Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey Házában.
 
1991-ben iparművészek és divattervezők egy csoportja megalakította a Modern Etnikum alkotócsoportot, azzal a szándékkal, hogy a magyar viselet hagyományait felelevenítve és megőrizve, a régi formákat és motívumokat a mai viseletbe átültetve a világkiállítás megrendezéséig évről évre bemutatkozzanak munkáikkal a nagyközönség előtt. A csoport – s annak tagjaként Góth Katalin – az elmúlt évek során kiállítottak a bécsi Collegium Hungaricumban, a pozsonyi Magyar Kulturális Központban, Prágában és Barcelonában, de eljutottak Németországba és Finnországba is.
 
Góth Katalin pályája eddigi legrangosabb elismerése – megítélésem szerint – az Ars Vestis Hungariae "történelmi divatpályázat és divatbemutató" I. díja volt 1996-ban. E pályázat célja a XX-XXI. század öltözködési szokásainak megfelelően modern, de a hagyományokra építő, sajátosan magyar divat megteremtése volt. A győztes pályamunkák közül kettőt most Önök is megtekinthetnek.
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek!
 
A ruha, a viselet – csakúgy, mint nyelvünk vagy éppen étkezési szokásaink – mindennapi kultúránk része. A hagyomány pedig – az értékek és ízlések – a hétköznapokban, a mindennapi kultúrában élnek tovább, folyamatosan változva, gazdagodva, ám mindig megőrizve valamit az eredetiből, a régebbi korokból, mindabból, amelyhez gyökereink kötnek.
 
"Nem a ruha teszi az embert" – tartja a mondás, ám rögtön hozzátehetjük Shakespeare szavaival, hogy "a ruha jellemzi emberét."
 
Régebbi korokban a ruházatnak a mainál sokkal fontosabb szerepe volt az emberek egymás közti kapcsolataiban. A ruha első pillantásra elárulta viselője társadalmi státuszát, vagyoni helyzetét, s azt is, hogy honnan jött. A népi kultúra – kisebb vagy nagyobb mértékben – egészen századunkig megőrizte egy-egy tájegység viseletének forma- és motívumvilágát, azokat a jegyeket, amelyek alapján nyomban megmondható, honnan is származik egy-egy míves ruhadarab.
 
A magyar társadalom elitjének viselete a korábbi századok során két hatás eredője által formálódott. Egyrészt vissza-visszatérően beemelte formavilágába, motívumai közé a helyi népviselet egy-egy karakterjegyét, másrészt a Magyarország és Nyugat-Európa közötti kapcsolatok bővülésével az itáliai, francia, német és flamand viseletek stílusjegyei is megjelentek e társadalmi csoportok öltözködésében. (Mindennek ékes bizonyítékát adják a XVI-XVIII. századi főúri családok hagyatékából ránk maradt díszes öltözetek.)
 
A XIX. századtól kezdődően, s különösen e században a városi életforma hihetetlen mértékű térhódítása nyomán a társadalom egyre szélesebb rétegeinek öltözködéséből koptak ki a hagyományos forma- és motívumvilág stíluselemei. Ugyanakkor megfigyelhetünk egy ezzel ellentétes tendenciát is: a néprajzkutatás, a régészet illetve a történettudományon belüli újabb irányzatok valamint a nemzettudat formálódásához kapcsolódó társadalomlélektani tényezők ismét növekvő érdeklődést váltottak ki a tradicionális formák és motívumok, a régebbi korok művészete, szokásai, hagyományai, szellemi és anyagi kultúrája iránt.
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
 
Góth Katalin ruháiban a régi magyar viselet forma- és motívumvilágát fedezhetjük fel. A tradicionális stíluselemek hol előtűnnek, hol pedig csak a színek és vonalak mögött sejlenek fel.
 
Góth Katalin azt szeretné, ha az emberek bizonyos alkalmakkor olyan ruhákat viselhetnének, amelyek megjelenítenek valamit nemzeti kultúránkból, olyanokat, amelyek mértéktartóan és harmonikusan ötvözik a köznapi és a színpadi öltözetet, s amelyekben az anyag, a szín és a forma összhangban van.
 
Az itt bemutatott ruhák is arról árulkodnak: készítőjük nem szereti a drága, díszes anyagokat, hisz azok magukról beszélnek, valaki másnak a munkáját tükrözik, s nem igazán lehet belőlük újat kihozni. Ezzel szemben kedveli a természetes lent és kendert, a tiszta selymet. Színvilágában a fáradt színek, a téglavörös s a tompa fényű arany és ezüst dominálnak. Az egyszerű anyagokból aprólékos kézimunka varázsol míves dolgokat.
 
Az aranyat szívesen kombinálja az ezüsttel, s e munkái a honfoglaláskori magyar ötvösművészet remekműveit, a díszes szíjvégek, csatok és tarsolylemezek szín- és motívumvilágát idézik. Az ugyancsak arany és ezüst színekkel díszített, itt is kiállított lenruha egyetlen vonallal, megszakítás nélkül vezetett zsinórozása ismételten kihangsúlyozza azt a folyamatosságot, amely e motívumok első megjelenése és a jelen kor között évezredeket ível át.
 
Góth Katalin nem csupán ruhákat tervez és készít. Korábban több alkalommal készített jelmezeket, jelmezkiegészítőket színházak, köztük az Operaház részére, később hímzéseket, hímzett blúzokat is tervezett. Néhány éve porcelán babáknak varrt szebbnél szebb ruhákat, mostanában pedig – mint azt majd láthatják – díszes párnákat készít, amelyek szín- és motívumvilágát az erdélyi, felvidéki és magyarországi református templomok festett kazettás famennyezetei ihlették.
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek!
 
Talán az elmondottakból is kitűnik, hogy egy gazdag művészi pálya néhány remekét csodálhatjuk meg ma este itt, a Rákoskerti Művelődési Klubban. Nézzenek körül, és gyönyörködjenek!
 
Dombóvári Csaba
 
A köszöntő 1998. február 20-án a Rákoskerti Művelődési Klubban hangzott el Góth Katalin iparművész kiállításának megnyitóján.