Mester és tanítványai
 
"Nem tudtam szavakba önteni, hogy mit jelentett nekem hatodikos diákként a Zeneakadémia színpadán énekelni az iskolai kórus tagjaként."

 
 
Mester és tanítványai
 
„A fa oly magasra nő, amilyen mélyek a gyökerei.” Kodály Zoltán e gondolata olvasható a „Rákosligetért” Díj emlékplakettjén, azon a kitüntetésen, amelyet az Önkormányzat azzal a céllal alapított, hogy kifejezze elismerését azok iránt, akik példamutatásukkal, munkásságukkal, életművükkel hozzájárultak Rákosliget gyarapodásához, s amely kitüntetést első alkalommal – három évvel ezelőtt – Princz Egonné, Éva néni vehette át, itt, ebben a teremben.
 
Akkor városrészünk képviselőjeként volt részem abban a megtiszteltetésben, hogy köszönthettem őt, ma viszont mint egykori tanítványa szeretnék – valamennyi volt diákja nevében – köszönetet mondani neki azért, hogy annak idején úgy indított el bennünket az életben – ő és egykori iskolánk –, hogy a zene, az énekszó azóta is ott van velünk a mindennapjainkban – a hétköznapjainkban és az ünnepeinkben –, örömünkben és bánatunkban – s ott van gyermekeink ajkán is…
 
Kedves Tanárnő! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek!
 
Jó tíz évvel ezelőtt megkérdezte tőlem valaki, hogy a gyakorlati tudományok, a matematika, a közgazdaságtan és az informatika korában mi szükség van egy általános iskolában ének-zene tagozatra? Milyen hasznosítható tudást adhat ez?
 
Én akkor nem tudtam válaszolni. Nem tudtam szavakba önteni, hogy mit jelentett nekem hatodikos diákként a Zeneakadémia színpadán énekelni az iskolai kórus tagjaként, s nem tudtam elmondani, hogy mit is jelent ma a zene annak a több száz embernek – javarészük felnőtt, családos ember ma már –, akik az elmúlt években, évtizedekben az ének-zene tagozatos osztályokba jártak, s akik később fontosnak tartották, s fontosnak tartják ma is, hogy gyermekeiket is a ’z’ osztályba írassák.
 
Kodály Zoltán úgy fogalmazott, hogy „a zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható (...) vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Én is úgy hiszem, hogy a művészet, s így a zene is lelkünk legmélyére tud hatolni, ha nyitottak vagyunk rá, s elfogadjuk mindazt a szépet s jót, amit nekünk nyújt. S úgy hiszem, ez a nyitottság az, amit én annak idején ének-zene tagozatos diákként ebben az iskolában „megtanultam.” A nyitottság és a fogékonyság a szépre, amely azután kialakítja bennünk a késztetést arra, hogy magunk is keressük-kutassuk a szépet s a jót, s nem csupán a művészetben, hanem hétköznapi kultúránkban, a hagyományainkban és a mindennapjainkban is.
 
Megtanulni megtalálni a szépet – talán így foglalható össze az, amit mi Éva nénitől tanultunk – a sok-sok szép dal mellett.
 
„A fa oly magasra nő, amilyen mélyek a gyökerei.” Az a fa, amelyet Princz Egonné, Éva néni hosszú évekkel ezelőtt elültetett, magasra nőtt, igen magasra. Mi, akik ma itt vagyunk, csupán néhány levele, csak néhány ága vagyunk terebélyes lombkoronájának. E fa gyökereit pedig – melyek révén ily nagyra nőhetett – az a négy évtized jelenti, amelyet Éva néni itt töltött a VIII. utcai, majd a Hősök terei iskolában, az a 40 évi kiemelkedő, kitartó és méltán elismerésre méltó zenepedagógiai munka, amellyel nagyon sok tehetséges fiatalt indított el valamely zenei pályán, s amellyel a rákosligeti iskolát – mindannyiunk egykori iskoláját – határainkon túl is ismertté tette.
 
Magasra nőtt ez a fa, igen magasra. S ahogyan a most következő egyik dalban is hallhatjuk majd: „Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény…”
  
Dombóvári Csaba
 
A köszöntő 2003. április 9-én hangzott el a rákosligeti Csekovszky Árpád Művelődési Házban, amikor Princz Egonnét köszöntötték egykori tanítványai.