Idézetek a művészetekről, az életről
 
 
„Talán – gondolta – minden művészet és talán minden szellemi gyökere is a halálfélelem. Félünk a haláltól, borzadunk az elmúlástól, szomorúan nézzük őszről őszre a virágok hamari hervadását, a levelek hullását, és szívünkben érezzük bizonyosságát: mulandók vagyunk magunk is, hamar hervadók. Amikor tehát a művész kezével képeket alkotunk, a gondolkodó agyával törvények után kutatunk, gondolatokat formulázunk, azért tesszük, hogy valamit mégis megmentsünk e roppant haláltáncból, valamit odaállíthassunk, ami maradandóbb, mint mi magunk.” 
(Hermann Hesse: Narziss és Goldmund)
 
 
„A művészet az emberben és a természetben megnyilvánuló rejtelmesnek, isteninek érzéki visszaadása.”
(Liszt Ferenc)
 
 
„Az építészet kővé vált zene.”
(Johann Wolfgang Goethe)
 
 
„A zene megolvadt építészet.”
(Thomas Curtis)
 
 
„Mihelyt a művész a természet bármely jelenségét megragadja, az nem tartozik többé a természethez, ellenkezőleg, úgy is mondhatnánk: ebben a pillanatban teremti a művész, miközben kiragadja belőle mindazt, ami jelentős, jellegzetes, érdekes, vagy helyesen szólva csak most helyezi bele a magasabb értéket.”
 
(Johann Wolfgang Goethe)
 
 
„Valamiféle titkos érzékkel Goldmund művészete titkát is megsejtette, szívbéli művészetszerelmét, néhanapján való vad gyűlöletét is iránta. Gondolatok nélkül, sejtelmesen érezte sokféle példázatban. A művészet az apai és anyai világ egyesülése, a szellemé és a véré, foganhat a teljes érzéki szférában, és vezethet a teljes absztrakthoz, vagy eredhet tiszta eszmevilágból, s végződhet a legvéresebb húsban. A valóban magasztos, nem holmi talmi fénnyel csillogó művecskék, az örök titokkal teli műalkotások mind, miként a mester Istenanya szobra és minden valódi, vitathatatlan mestermű, ilyen fenyegető és egyben mosolygós, férfit és nőit, ösztönszerűt és tiszta szellemit együtt sugárzó kettős arculatú.”
(Hermann Hesse: Narziss és Goldmund)
 
 
„Csonka ember az, és üres az élete - bármily gazdag külsőleg -, ha nincs érzéke a művészetekhez. A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik. A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”
(Kodály Zoltán)
 
 
„A zene által percekig betekinthetünk a végtelenségbe.”
 
(Thomas Carlyle)
 
 
„A zene lelkünkben olyan múltat kelt életre, amelyet mi nem is ismerünk, és lelkünkben a szenvedésnek oly sejtését ébreszti föl, amelyről könnyeink sem tudnak semmit.”
 
(Oscar Wilde)
 
 
„A zene erkölcsi törvény. Lelket kölcsönöz a mindenségnek, szárnyat az élménynek, szállni tanítja a képzeletet, bájt ad a szomorúnak, derűt és életet mindennek. Lényege a rendnek, és útja minden jóhoz, igazságoshoz és széphez vezet, amelynek csak láthatatlan, de kápráztató, szenvedélyes és örökkévaló alakja.” 
(Platón)
 
 
„Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.” 
(John Lennon)
 
 
„Az embereket meg lehet ismerni a zenén keresztül, amit hallgatnak.” 
(Paulo Coelho)
 
 
„Mi is a zene? Ez a kérdés órákon át foglalkoztatott, mielőtt múlt éjjel nyugovóra tértem volna. Maga a zene létezése is csodálatos dolog, mondhatni, maga a csoda. A gondolat és a tünemények között elterülő birodalom. Mint egy megfoghatatlan közvetítő közeg, szellem és anyag közt lebeg testetlenül, mindkettőhöz kötődve, mégis különbözve azoktól. Szellem, de szellemként kötődik az idő mérhetőségéhez. Anyag, ám anyagként nélkülözi a teret.” 
(Heinrich Heine)
 
 
„Senki nem tudja, mi valójában a zene. Előadjuk, hallgatjuk, komponáljuk és beszélünk róla, de valóságos lényét éppoly kevéssé ismerjük, mint közeli rokonáét, az elektromosságét. Tudjuk, hogy segít elvonatkoztatni, hogy a segítségével önmagunk felé fordulhatunk és megtisztulhatunk; tudjuk, hogy a meditáció olyan magasságokba repíti az emberi szellemet, ahol a kreativitás szabadon szárnyalhat; tudjuk, enyhíti a fájdalmainkat, oldja szorongásainkat, eloszlatja félelmeinket, felpezsdíti kedélyünket, felkorbácsolja bátorságunkat, tiszta és merész gondolatokra buzdít, megacélozza az akaratot, finomítja az ízlést, felderíti a szívet, ösztönzi az intellektust, és még sok egyéb érdekes, csodálatos dolgokra képes. És mégis, hiába tudjuk és cselekedjük ezt, nem ismerjük a zene mibenlétét. Talán az egyetlen lehetséges válasz az, hogy a zene maga a Teremtés.” 
 
(Lucien Price)
 
 
„Én magam mindig szerettem a zenét; kinek van tehetsége e művészethez, az jó természetű, alkalmas minden feladatra. Zenét kellene tanítanunk iskoláinkban; az iskolamesternek bírnia kell a zenét is, vagy előttem meg nem áll; amiként olyan fiatalemberek se prédikálhassanak, kik nem kellően gyakorlottak a zenében.” 
 
(Luther)
 
 
„Azt hiszem – mondta egyszer –, hogy egy virágszirom, egy kis hernyó az úton sokkal többet mond, sokkal többet jelent, mint bibliotékánk valamennyi könyve. Betűkkel és szavakkal semmit sem lehet elmondani. Néha leírok egy görög betűt, thétát vagy ómegát, s miközben kissé elfordítom a tollat, farkát csóválja a betű, hallá változik, és abban a pillanatban máris a világ valamennyi patakjára és folyamára, minden hűvösségére és nedvességére, Homérosz Óceánjára és arra a vízre emlékeztet, amelyen Szent Péter vándorolt, madárrá változik a betű, farkát billegteti, tollát borzolja, fölfújja begyét, nevet, és messzire röppen. Nos, Narziss, te bizonyára nem sokra tartod az ilyen betűket? De mondom neked, velük írta Isten a világot.” 
 
(Hermann Hesse: Narziss és Goldmund)